Csikung Egészségközpont
A csikung Csikung irányzatok GYIK Zhang Shen mester Elérhetőség Galéria Aktuális
 
 

He Xiang Zhuang csikung (Szárnyaló Daru csikung)

A He Xiang Zhuang csikung jellegzetes szárnyaló mozdulataival a fehér daruról kapta a nevét, és szintén a nyolcvanas években született. Az eredetét tekintve taoista csikung Cao Jin Xiang pekingi mester nevéhez fűződik, akinek az első sanghaji kurzusán Zhang Shen mester is részt vett, így első kézből, tőle ismerte meg a rendszert.

Két szintje van: alap és haladó. Az alap szint öt részből áll, a haladó egyetlen folyamatos részből. Zhang Shen mester mindkét szintet oktatja a tanítványainak.

A He Xiang Zhuang csikung jellegzetességei, előnyei:

  • A belső képesség fejlesztő un. „intelligencia csikungok” közé tartozik; betegségmegelőző, terápiás hatásán túl hat az elmére, és felszínre hozza a rejtett, extra-szenzitív képességeket.
  • Ebben a csikungban mindvégig a yi-vel, a tudattal dolgozunk, azzal irányítjuk a csi áramlását. Éppen ezért csak a mester irányításával, és utasításait betartva gyakoroljuk, így nem okozhatunk kárt.
  • A tudati irányítás miatt a jótékony hatása jóval gyorsabban, direktebben jelentkezik.

 

VISSZA

 
Általános kérdésekkel kapcsolatban érdeklődni a 06/30-512-28-75 telefonszámon lehet.
 
Copyright 2006 Csikung Egészségközpont. Minden jog fenntartva.