Luo
Han csikung
A Luo Han csikung vagy más néven Shaolin
belső erő csikung eredete egészen Da Moig nyúlik vissza.
Da Mo vagy ismertebb nevén Boddhidharma Indiában élő buddhista
szerzetes volt, akit az i.sz. 520-as években hívtak meg
Kínába, hogy társaival együtt megismertesse a buddhizmussal
Kína népét. Így került el az akkori uralkodó, Liang Wu
császár udvarába is, ám Da Mo buddhista tanai nem nyerték
el a császár tetszését, így a szerzetes a Henan tartományban
lévő Shaolin-kolostorba tért, és ott töltötte hátralevő
életét.
A kolostorban meglepődött a szerzetesek gyenge
fizikai állapotán, s hogy ráleljen a megoldásra egy barlang
mélyén kilenc évig meditált. Ebben az időszakban alkotta
meg a Shaolin kungfu-t (déli), a belső erő meditációt
és a Luo Han csikungot, eleinte négy faállással. |
A hagyományok
szerint minden generációból csak egyetlen szerzetes ismerte
meg az összes titkos tanítást. A 18. generáció ilyen mestere Que
Ah Shui volt. Que Ah Shui mester 1945-ben hagyta
el a Shaolin-kolostort, ahonnan Sanghajba költözött. Azok
a szerzetesek, akikkel együtt gyakorolt a kolostorban, később
mind meghaltak, főként a Japán elleni háborúban. Így miután
egyedül maradt, és Sanghajban élt, az általa gyakorolt Luo
Han csikungot Sanghaji csikungként is emlegetik. Összesen
mindössze harminc tanítványt fogadott, közöttük Zhang Shen
mestert is.
A Luo Han csikung stílusát tekintve
kungfu csikung, benne kungfu és harci csikung elemekkel,
miáltal az egészségmegőrzés és állapotjavítás mellett erős
testet, kiegyensúlyozott lelket biztosít. A statikus csikungok
közé tartozik, kevés mozgás jellemzi. Három fő részből áll: Faállások: A központi helyen
a faállások szerepelnek. A kezdeti 4 faállásból az évszázadok
során 18 alap faállás fejlődött ki, illetve azok változatai,
így napjainkban 120 faállást különböztetünk meg.
A faállások különböző testhelyzeteket jelentenek,
melyek révén eggyé válunk a természettel, és felvesszük az
égi és a földi energiát. Az egyes láb és kéztartások,
különböző meridiánokban fokozzák az energiaáramlást, fejlesztik
a hozzájuk kapcsolódó szervek állapotát. Ujjgyakorlatok: A hagyományos
kínai gyógyítás szerint különféle energiavezetékek indulnak,
illetve végződnek az ujjainkon, így ezeket mozgatva javíthatjuk
bennük a keringést. A kézen lévő hat vezeték kapcsolatban áll
a lábon lévő hat vezetékkel, ennek következtében mind a tizenkét
fő meridiánra hatunk. Egy másik megközelítés szerint a kéz
ujjaihoz egy-egy testrész tartozik, így az ujjak az egész testet
képviselik. Az ujjak mozgatásának sorrendje, illetve számszerűsége
a betegségektől függően változik. Rengeteg a variáció.

Meditáció: Mivel a Luo
Han csikung buddhista eredetű, meditációs technikái
a lélek művelését irányozzák azzal a céllal, hogy csillapítsák,
kioltsák a vágyakat. A Luo
Han csikung jellegzetességei, előnyei:
- A legrégibb kínai buddhista csikung.
- Ebben a stílusban nincs tudati irányítás,
nem irányítjuk a csit a meridiánokon, az a maga,
természetes módján áramlik. A különböző testhelyzetek,
kéz- és lábmozdulatok következtében veszély nélkül fejti
ki hatását, így a csi nem juthat tévútra, a
gyakorlás nem lehet hibás, és nem alakulhat ki sérülés,
betegség.
- Statikussága miatt nagyobb fizikai igénybevételt
jelent, hatékonyabban erősíti az izmokat, növeli az állóképességet.
- Három éves rendszeres gyakorlást követően
a mozgás irányítását átveheti a csi, így a gyakorló
a különböző akupunktúrás pontok ütögetésével, masszírozásával,
sajátságos, a testen belüli energiaáramlást elősegítő
automata mozdulatokkal, tudatát kizárva gyógyítja önmagát.
Ráadásul kifejlődik a mások gyógyításának képessége is.
A csi által generált automatikus mozgások nem csak gyógyítanak
– megszüntetik a szervezet energia blokkjait –, hanem
sokszor kung-fu, harcművészeti jellegük miatt erősítenek
is.
VISSZA |