Csikung,
Chi kung, Qi Gong? Hogy is mondjuk?
A kínai írásjeleknek több átírása is létezik
a nyugati nyelvekben. Magyarországon az Akadémia a keleti
nyelvek átírására kiadott irányelvei érvényesek. Ennek alapja
a kiejtés és a magyar fonetika. Vagyis csikung. A nemzetközi
szakirodalomban a másik két változattal találkozunk.
Mi a Csikung?
A csikung az életerő, a belső energia művelése. A hagyományos
kínai gyógyászat legősibb eleme. Célja a test és lélek energiáinak
harmonizálása az egészség megőrzése, a hosszabb élet, a szellemi
fejlődés vagy nagyobb teljesítmény érdekében.
A csikung az ősi kínai kultúra egyik olyan kincse, amely
nem vesztette el létjogosultságát a modern technikai fejlődés
közepette. Sőt, még nagyobb szükség van rá, mint valaha.
Segít megőrizni lelki egyensúlyunkat, megtalálnunk azokat
a mélyebb értékeket, amelyek életünket teljessé teszik.
A csikung több ezer éves történelme során
több ezer válfaja fejlődött ki. Vannak buddhista és taoista
csikungok. Vannak olyanok, amelyek a harcművészetekhez kötődnek
és a testet erőssé, az ütésekkel rúgásokkal szemben ellenállóvá
teszik. Vannak gyógyító, orvosi gyakorlatok. Vannak statikusak
és dinamikusak, meditatív jellegűek és fárasztó tornák. Ám
mindben közös a test meridián-rendszerének, a jin-jang elvnek,
valamint az öt elem tanának az ismerete és gyakorlati használata.
A csit fordítják levegőnek, légzésnek, fuvallatnak
is. Ez igaz is, hiszen csi, levegő, légzés nélkül
nincs élet, legalábbis emberi élet. De az a csi,
amiről a legtöbb csikung beszél, ennél több. Azt az életerőt
nevezik így, amely megtalálható mindenhol és mindenben, a
földben, a levegőben, a vízben, a fák leveleiben. A születéskor
kapott csit pazaroljuk el életünk során a negatív
érzelmekkel, a helytelen életmóddal, a rossz táplálkozással.
És ezt igyekszünk pótolni szellemi fejlődéssel, a megfelelő
életvitellel, a lelki békével, a csikung különleges gyakorlataival.
A csi olyan, akár az elektromos áram. Láthatatlan
(a legtöbb ember számára), mindössze a hatása érezhető. Harcművészeti
bemutatókon mesterek hihetetlen produkciókra képesek a csi összegyűjtésével
és irányításával. Mások gyógyítanak vele, vagy saját betegségeikkel
veszik fel a harcot. A csikunggal komolyan foglalkozók általában
kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, optimistábbak lesznek.
A csi és az egészség: A régi keleti felfogás szerint
a betegségek oka többnyire az egyensúly megbomlása. A csatornákban
valahol blokk alakul ki külső okok vagy belső feszültség,
stressz eredményeként. A blokk eredménye pedig pangás az
egyik oldalon, túl sok, elfolyni nem képes csi a másik oldalon.
Betegséghez vezet a két princípium, a jin és jang egyensúlyának
felborulása is. A csikung helyreállítja a megfelelő egyensúlyt,
a meridiánok tisztításával a megfelelő energiaáramlást. Segít
megszabadulni a rossz, beteg csitől, és helyébe
tiszta, egészséges csivel töltjük fel magunkat.
|